Az egyesület

Általánosságban elmondható, hogy az emberek fejét teljesen kitöltik saját gondolataik, lefoglalják őket gondjaik, és eszükbe sem jut, hogy vannak emberek az országban, akiknek a mindennapi megélhetés komoly problémát jelent és mélyen az átlagos életszínvonal alatt élnek. 

A Kárpátok egyesület 2010. 02. 13-án alakult. A hivatalos bejegyzésre 2011. 12. 23-án került sor (hosszú procedúra után), mert úgy döntöttünk, hogy szervezett formában kívánjuk folytatni karitatív és hagyományőrző tevékenységünket. Tagjaink egytől egyik jóérzésű emberek, akik munkájuk, családjuk mellett szabadidejüket áldozva szeretnék jobbá, boldogabbá tenni az erre rászorult emberek életét. 

Társszervezeteinkkel a kölcsönös segítség mellett arra törekszünk, hogy a gyermekek megismerkedhessenek múltunkkal, hagyományainkkal, nemzeti és földrajzi értékeinkkel, nevezetességeinkkel, a sérült emberek világával és a kölcsönös segítségnyújtás alapvető szabályaival.

Hogyan tesszük ezt? 

Többször jártunk az árvíz sújtotta Felsőzsolcán, a mérgező iszappal elárasztott Kolontáron és Devecseren, osztottunk reggelit a hajléktalanoknak, rendeztünk koncertet a rászorult gyermekek táboroztatására, illetve Családi Napokat, nyári táborokat szervezünk, ahol hagyományainkkal, kulturális örökségeinkkel ismerkedhetnek vendégeink. Olyan tagegyesületeket hozunk létre regionálisan, határainkon túl is, akiken keresztül közvetlenül tudjuk felvenni a kapcsolatot a rászoruló családokkal, illetve a hagyományőrzőkkel és kulturális egyesületekkel. Elindítottunk egy tömegsport Vándorkupát, amelynek fő alapja a kispályás foci. Kispályás foci Vándorkupát közrendvédelmi, honvédelmi, egészségügyi szervezetek és civil csapatok részvételével szervezzük, hogy magukat és szervezetüket képviseltetve felhívják az emberek figyelmét munkájuk fontosságára.

A rendezvények lebonyolítását Gyermekek Közbiztonságáért elnevezésű Családi Nappal kötjük össze, ahol a gyermekek és a családok megismerkedhetnek a fenti szervek munkájával, bemutatók keretében részleteket láthatnak mindennapjaikból, valamint személyes beszélgetések közben megismerhetik ezeket a nagyszerű embereket! A Családi Napon kézműveskedhetnek, sportolhatnak, megismerkedhetnek a biztonságos közlekedéssel és kulturális és zenei élményben lehet részük, és az egyesületi hagyományokhoz hűen, minden alkalommal főzőversenyt is szervezünk az éhes focisták és szurkolók megvendégelésére, melyre szintén várjuk a vállalkozó kedvű jelentkezőket!

Táborainkban komoly hangsúlyt fektetünk a nemzeti értékek és hagyományok felelevenítésére, a történelmi múlt megismerésére és vándortáborunkban megmutatjuk Hazánk kevésbé ismert, de gyönyörű területeit, többek között a Kárpátokat, Székelyföldet. 

Mindenkinek vannak feleslegessé vált ruhái, könyvei, háztartási eszközei. Interneten, koncertjeinken, barátaink által hívjuk fel az emberek figyelmét, hogy ne dobják ki ezeket a számukra hasztalanná vált holmikat. Van, akinek egy kabát az életet, egy kenyér a család teljes vacsoráját, egy rossz baba a gyermek boldogságát jelenti. 

Mindezek mellett segítünk egy halmozottan sérült gyermekeket gondozó szociális otthont, ahol a szükségleteiknek megfelelő eszközökkel segítjük a gyermekek ellátását, illetve zenés műsorokkal tesszük változatossá a mindennapjaikat Mikuláskor, Karácsonykor és Gyermeknapon, illetve egy fogyatékkal élő emberekkel foglalkozó Alapítvány társszervezeteként részt veszünk olyan rendezvényeken, mely az Ő külön világukat mutatja meg a nagyvilág számára.

Ilyen és hasonló jobb sorsra érdemes emberek életét szeretnénk megkönnyíteni, kicsit örömtelibbé tenni. Segítsen Ön is, hogy céljaink megvalósulhassanak! 

Mivel és hogyan segíthet Ön is? 

Tartós élelmiszer, ruhanemű, könyv, játék, kisebb összeg, használati tárgyak felajánlásával. Mi eljutatjuk az erre rászoruló embereknek, és egyben szeretettel várjuk Önt is adományosztó körutjainkon, hogy személyesen bizonyosodjon meg célunk nemes és maximálisan karitatív voltáról.

Tömegsport rendezvényeinkhez szeretnénk olyan felajánlásokat, ahol egy-egy dedikált mez, vagy sportszer a fődíjat, vagy árverezés tárgyát képezheti. Itt várjuk olyan sportegyesületek támogatását is, akik maguk is részt vennének ebben a vándorkupában egy focicsapattal, illetve javaslatokat a tömegsport más részeire való kiterjesztésre.

Segítséget jelent még, ha ismerősei körében vannak olyan kézművesek, hagyományőrzők, aki szívesen részt vennének a rendezvényeinken, foglalkoznának a gyermekekkel, megtaláljanak minket, kapcsolódjanak egyesületünkhöz.

Rendezvényeinkről bővebben a www.facebook.hu/karpatok.egyesület oldalon is tájékozódhat.